Rigó Jancsi

Rigó Jancsi, az első celeb

(Pákozd, 1858. augusztus 23. – New York, New York, 1927. február 3.)

Jancsi és zenekara 1896-ban egy párizsi étteremben játszott, ahol jelen volt a belga herceg és fiatal felesége, Clara is. A hercegné azonnal beleszeretett a tüzes fekete szemű Jancsiba. A cigányprímás és a hercegné regényes szerelme pillanatok alatt világszenzáció lett, Henri de Toulouse-Lautrec megfestette Idylle Princière című festményén, Párizstól New Yorkig rendszeresen beszámoltak a fényűzően élő pár eseménydús kapcsolatáról.

Pedig Rigó Jancsi addigi élete sem volt éppen unalmas. A Fejér megyei Pákozdon született. Ötévesen már hegedűt vett a kezébe. 10 éves korában a szüretet már apja bandájában muzsikálta végig. Előfordult, hogy ő volt a szólista. A falusiaknak tetszett a kis prímás. Az apja akarta tanítani, de az esperes nem engedte. Elvitte a székesfehérvári Magyar Király Kávéházban muzsikáló Simplicius Barcza Józsihoz, akit III. Vilmos király Hollandiában érdemrenddel tüntetett ki. A már világhírű prímás tehetségesnek találta a 12 éves fiút, felvette a kávéház zenekarába, igaz, csak cimbalomhordozónak. A prímás tanította meg a lelkét adni a zenéhez.

A zenekarral 15 éves korában Kaposvárig jutott. Örökölte vajda nagyapjától, zenész apjától az ősi virtust: nem alázkodik meg senki előtt. Barcza Józsi látta, milyen nagy tehetséggel van megáldva, mégis csak kontrásként játszatta a zenekarban. A lánya és Rigó Jancsi között szerelem szövődött, ami szintén szította közöttük a tüzet. Az egyre élesedő harcban Jancsi otthagyta a Magyar Király Kávéházat, és elindult szerencsét próbálni: saját zenekart szervezett.

1884-ben részese lett a történelem első kaposvári telefonbeszélgetésének, amelyre abban a magánlakásban került sor, amely Dzsida Mihály távírdafőnöké volt: ő létesített telefonkapcsolatot a városban először, méghozzá Péccsel. Erre az alkalomra mindkét városban összegyűlt egy-egy kisebb, jó hangulatú társaság, Kaposváron Simplicius és Rigó Jancsi is köztük volt, mindketten bele is hegedültek a telefonba.

Hamarosan feleségül vette a mentora lányát, Mariskát, de az idős prímás egyre nehezebben viselte veje népszerűségét. Alig 24 évesen Jancsi újra elindult szerencsét próbálni. Két hónappal azután, hogy elhagyták Kaposvárt, már Budapesten, az Andrássy úton, a Reutter kávéházban játszottak. Jancsi ekkor már a női szíveket hódította, különösen akkor, amikor szívhez szóló, andalító, érzelmes nótákat hegedült. Nagyon tehetségesen hegedült, cigányprímásként a legkiválóbb zenészekből összeválogatott zenekarával Európa számos nagyvárosában fellépett.

Ekkor jött el a legendás pillanat, amikor, 1896-ban egy párizsi étteremben, a Restaurant Payard-ban játszottak, ahol Jancsi és a belga hercegné első látásra egymásba szerettek. Jancsi elvált feleségétől, Barcza Mariskától. Ez annyira nagy port kavart, hogy több lap, köztük a Mikszáth Kálmán által szerkesztett Országos Hírlap is tudósított a válóperről.

Clara Ward és Rigó Jancsi szerelme egy évtizedig tartott, ezalatt egyes források szerint 8 millió dollárt, mai áron több mint 60 milliárd (!!!) forintnyi összeget költöttek életvitelük fenntartására.

Kalandos életükről bármikor kasszasiker film születhetne! Az idehaza is körülrajongott hírességek a legenda szerint a Hotel Nemzetiben (akkori nevén Rémyben) szálltak meg, amikor Jancsi egy csokis, édesen krémes süteménnyel kedveskedett szerelmének. A cukrász később a zenészről nevezte el a süteményt rigójancsinak, ami rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert és igazi klasszikussá vált Magyarország határain túl is.

Rigó Jancsi további élete azonban már korántsem alakult ilyen meseszerűen, Ward Klára Nápolyban, a Vezúv lábánál faképnél hagyta és megszökött egy olasz pincérrel. Később feleségül ment egy jóképű olasz hotelportáshoz, de örökségéből kitagadták, ezért ezután fotómodellként tengette életét. Rigó Jancsi évekig bolyongott Európa nagyvárosaiban. 1910-ben volt felesége, Barcza Mariska megpróbálta visszacsalogatni, de Jancsinak nem volt maradása Kaposváron, mert kiutálták.

Szegényen, lezüllötten és elfeledetten halt meg Amerikában (más források szerint Fejér megyében). Utoljára egy levitézlett színésznővel járta a lebujokat, és hegedűjén keserves, magyar nótákat játszott.

 

Rigó Jancsi feleségével Clara Warddal

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük